SHINee Key és te 1. rész

Szerz. megj.: Ezennel kijelentem, hogy még sosem írtam ilyen típusú fanfictiont. Így minden bénaságom ezen ok hibája. ˇ3ˇ Bár, próbáltam a legjobbat kihozni magamból, jól megírni, és egy kis egyediséget is belevinni.
Megmondom, az egyik legnehezebb feladat, az az idol választás volt. De az egyik fő kedvencre esett a választás, de emberek, nyugi - már ha tetszik majd - tervezem az összes SHINee előadót összehozni veletek.
De kezdetnek, randizzatok egyet Kim Kibummal, a csapat ommajaval, aki most a ti oppatok lesz ;)
Még lesz egy párszárezer része ennek, nem tudom milyen hamar sikerül majd a végére érnem.
Egyébként az "__________" részek a ti nevetek helyét jelzi, oda bigyesszétek csak be képzeletben ˇ3ˇ
Na, ennyit szerettem volna elmondani... csóközön, jó randizást~ És ne feledjétek... én mindig tudom, mit csináltok ;) (oké, ez kicsit ijesztően hatott...)


                A táskád nehéz, hiszen ha már a könyvtárban voltál, és a társad egy feladatot olvasott át, vagy dolgozott ki egyedül, te elkóboroltál a sorok között, és kivettél pár érdekesnek látszó könyvet.
Előveszed a telefonod, és bekapcsolod a kedvenc számodat rajta. Persze, kiknek a száma lenne, ha nem a SHINee-é? Az út alatt még fel lépsz az internetre is, hát ha történt valami kedvenceiddel. Legfőképp a biasoddal, Key-el. Vagy rendes nevén Kim Kibummal.
                Az a pasi tök helyes! Magas, a haja mindig az új divat szerint van vágva és festve, az öltözködéséről pedig még nem is beszéltünk! Nos, a hapsi elég feltűnő szettekben járja Dél-Korea utcáit, de ettől is olyan egyedi... dívás! A beszéd stílusa. Ó, hát nem édes a tájszólása? Ez tetszik neked az egyik legjobban. Ettől lesz olyan aranyos. Na, de a kisugárzása sem semmi!
Teljesen elmélázol, még a piros lámpán is majdnem átmész. Ahh, aigoo, figyelj oda jobban! Nem az én bajom lesz, ha történik veled valami... na, szóval, ott tartottunk, hogy ott vannak azok a gyönyörű cicás szemei! Rajta a tökéletes sminkkel! Férfi, aki még a rózsaszínt és a sminket is úgy viseli, mint mások az izompólót, és a szakállat. Még így is teljesen férfias... na meg lehengerlő.
                „Hoesaek bit i sesange ne ipsulman burkge bitna” – hallatszik a rózsaszín –hiszen ez Key kedvenc színárnyalata- fülhallgatódból, te pedig rögtön elvigyorodsz. Ez a kedvenc részed.
Ó, és milyen jól áll neki most a szőke haj... és a klipben az a virágmintás szerkó! Na jó, a többik sem semmik, mi? Heh.
            Szinte ugrándozva sétálod le a hazaút további részét, néha még énekelsz is, persze csak halkan.
           
Ó, és milyen jól áll neki most a szőke haj... és a klipben az a virágmintás szerkó! Na jó, a többik sem semmik, mi? Heh.
            Szinte ugrándozva sétálod le a hazaút további részét, néha még énekelsz is, persze csak halkan.
           
                - Ó, milyen volt ma az iskolában? Ma segítettél a beteg osztálytársadnak, nem? – szorít neked helyet maga mellett apukád.
                - Igen, ma. De nem történt semmi különös, csak a szokásos. Egyébként finom volt az ebéd anya, köszönöm! – mondod, egy kis meghajlással. Váltotok még pár szót, majd felmész, és lezuhanyozol. Még a meleg vízsugár alatt is egy SHINee számot dúdolgatsz. Néha a Ring Ding Dong-ot, felváltva a Sherlock-kal.
                Így, dalolászva tekered tested köré a puha törülköződet, belelépsz a mamuszodba, és a szobádban pedig felöltözöl.
                Mikor a pólót is magadra húzód –amit még két éve, egy születésnapodra kaptál egy barátnődtől – nagyon sóhajtasz, és a naptár elé lépsz. A mai napot helyére is teszel rajta egy nagy „X”-et. Egy újabb nappal közelebb kerültél a célhoz. Méghozzá a hétvégi SHINee koncerthez!
Már csak öt nap... öt nap és láthatod őket teljes testközelből! Oké, lesz köztetek pár kordon, meg biztonsági őr... de akkor is, csak pár méterre lesznek majd tőled!
                Leteszed a piros alkoholos filcedet, és az ágyadba dőlsz. Felkapcsolod az éjjeliszekrényeden lévő apró kis lámpát, és elolvasol pár oldalt a történelemkönyvedből, ha már úgyis dolgozatod lesz holnap.
                Mikor elálmosodsz, becsukod, becsúsztatod a táskádba, és lekapcsolod a lámpát. A vékony, nyári takaródat magadra húzod... habár a nyári harminc fokban ez teljesen felesleges.
El az iskolába, figyelni az órákon, utána tanulás a könyvtárban, este hazamenni, lefürödni, „x”-et tenni, elaludni.
                Na de a koncert előtti este... na, az teljesen más volt, mint tervezted. Sosem hitted volna, hogy a sors egy ilyen helyzetbe sodor téged. Egy ilyen férfi karjai közé. Oké, valójában csak a lábai elé.
Mint rendes végzős segítettél neki felkészülni az év végi vizsgákra. De így legalább te is felidézhetted a tanultakat, ami így érettségi előtt nem is olyan rossz dolog, valljuk be.
                - Nincs mit. Aztán vigyázz magadra hazafelé! – integettél felé, majd utadra indultál.
Úgy döntesz, hazafelé inkább a hosszabb a hosszabb úton sétálsz. Így tudsz kicsit gondolkozni, hogy mit vegyél fel holnap. Legyél aranyos... vagy nagyon laza? Vagy teljesen SHAWOL szerelésben menjél? Koncert póló, lightstick és hasonlók? Ó, olyan nehéz eldöntened! Bár, nem mintha bárki is ezt figyelné... csak megjegyzem, na...
                „Találkozok egy oppaval, akit ismerek,
                Ő nagyon magas, és jóképű is” – vált át a lejátszási listád a következő számra.
Milyen jó lenne találkozni azzal az oppaval. Azzal a bizonyos Kim Kibum nevezetű oppaval... ábrándozol.
A sors tényleg... ilyen kegyes lenne? Ezer, meg ezer gondolat cikázik át a gondolataidon.
El sem hiszed. Egy ilyen angyal.
                Épp téged néz.
                A te karjaidat szorítja, és tart téged.
                A te szemeidbe néz.
                Most hozzád áll a legközelebb.
                Ő, megmentett téged.
                Ő, akiről épp ábrándoztál.
                -K...Key o-oppa? – mondod ki a szavakat. Szinte elájulsz a meglepettségtől. De nézd a jó oldalát! Legalább ezt rá tudod fogni az előbbi majdnem-balesetedre az úttestnél!
Gratula! Taktikázásból ötös! Nekem.
                Szóval, ez az angyali teremtmény átkarolja a derekad, és eltámogat egy padhoz, majd leültet. Óóó, te kis mázlista!
                - Jól vagy? – kérdi tőled újból.
                - I-igen... köszönöm! – pattansz fel, és mélyen meghajolsz. – Sajnálom, hogy gondot okoztam, oppa! – hajolsz meg még többször.
                - Ugyan. – nevet fel. – Örülök, hogy nem történt semmi bajod. – azt az igazi... szívből jövő, tipikus Kibum nevetést most olyan közelről hallhatod. A szíved kihagy egy ütemet.
Lassan végigméred őt tetőtől-talpig. Minden egyes milliméterét próbálod elmédbe vésni róla.
Hogy állnak a szőke tincsei, milyen az illata, hogy tartja a kezét, a kecses, vékony teste, hogy dől neki a padnak. Az egész helyzet olyan, mint egy álom.
                Egy álom, ami túl szép, hogy igaz legyen.
                - Egyébként, merre mész? – kérdi tőled. Teljesen úgy viselkedik, mint egy átlagember... pedig mennyivel másabbnak képzelted el a koncertek, műsorok, interjúk alapján. Oké, most is olyan Key-s, de olyan közvetlen veled.
                Bár, így is szinte süt róla, hogy kész híresség, és ő a teremtés koronája.
Ahogy ül, ahogy tartja magát. Mintha csak egy fotózáson lenne. Szinte várod, mikor kezd el csillogni a bőre, mint egy Alkonyat filmben a vámpíroknak.
                - Haza... még elég messze van. Szóval... én azt hiszem talán indulok is... – egyre bizonytalanabbul mondod. Egyáltalán nem akarsz elmenni. Még annyi ideig ülnél itt, illetve állnál, és gyönyörködnél benne, ameddig el nem visznek a rendőrök kukkolásért, vagy valami... ilyesmi.
                - Hazakísérjelek? Félek, hogy megint autó alá gyalogolnál egy zebránál. – néz rád aggódó szemekkel. Ó, mégis, hogy mondhatnál neki nemet?
                - Nem lenne gond?
                - Dehogyis. Na, gyere. Hívunk egy taxit! – áll fel, átkarolja a derekad, és tárcsáz is telefonján.
Kim Kibum... átkarol. Ha nem tenné, már biztosan térdre rogytál volna. Teljesen zavarban vagy.
„Dream girl, sone japhil deut japhiji annneun” – szólal meg a telefonod a táskádban.
            - Kicsim, hol vagy? – szól bele apukád a vonal másik feléről.
            - Mindjárt hazaérek, appa. – gyűrögeted a szoknyád végét az öledben, teljes zavarban.
            - Figyelj, engem behívtak éjszakára holnapra. Ezért nem tudlak holnap elvinni a koncertre, és haza sem bírlak majd hozni... úgyhogy... nagy baj lenne, ha most nem mennél el? És tényleg sajnálom... – hallod a hangján, hogy tényleg nagyon sajnálja. Hiszen annyira örültél, mikor sikerült elég pénzt össze sprórolnod, illetve kérned rá, különböző alkalmakra. És olyan boldogan meséltél, teljesen beleélve magad, hogy majd milyen jó lesz az első koncerted.
            - Egyedül is el tudok majd menni a koncertre, appa. Este pedig majd taxizom... szerintem olyan későn már nem lesz vonat. Így nem jó? – próbálod menteni, ami menthető.
            - Kicsim, aggódom érted... nagyon későn lesz vége.
            - Nyugi, mikor oda megyek még úgyis világos lesz, aztán bent úgy sem lesz semmi bajom, ha csak pár sasaeng SHAWOL össze nem tapos, de utána rögtön taxiba szállok, és csak itthon fogok kiszállni belőle. Nem lesz semmi bajom... – teljesen belefeledkezel a helyzetbe, és még azt is figyelmen kívül hagyod, hogy az egyik énekes, akiért majd holnap sikítozni fogsz, melletted ül. – És egyébként is, mindjárt nagykorú leszek, tudok vigyázni magamra!
            - Hát... rendben... de hívj fel minden egyes percben! Amikor oda érsz, amikor bemész, kijössz, taxiba ülsz, kiszállsz, és hazaérsz!
            - Értettem. – neveted el magad halkan. – Köszönöm, appa! Szeretlek.
            - Én is kicsim. – te pedig bontod a vonalat.
És most realizálod, hogy ki ül melletted.
Te kivel beszéltél.
Te hogyan beszéltél.
Te mit mondtál.
Te KIKRŐL beszéltél.
És, hogy mindezt KI hallotta.
            - H-hát... ami azt illeti... i-igen... mivel rajongótok vagyok és... végre eleget spóroltam... – hablatyolsz össze-vissza, mint egy általános iskolás, aki nem készült az órára, és próbálja magát kivágni a felelés alól.
            - Vigyázz magadra majd, van pár őrültebb rajongónk. Persze, őket is szeretem. – tette hozzá.
            - Majd, vigyázok. – túrsz bele idegesen hajadba.
            - És, hogy tudjam, épségben megérkeztél... majd köszönj be nekünk.
            - De... de nekem nincs olyan engedélyem...
            - Drága, az engedély itt ül melletted. Majd csak mond be a neved, és beengednek... egyébként, tényleg, mi is a neved?
            - _____________. – feleled.
            - Szép neved van, ________. – mosolyodik el, neked pedig a szíved kihagy egy újabb ütemet. – Én Kim Kibum vagyok, de hívj csak Key-nek!  nyújtja feléd kezét.
            - Tudom, hallottam már rólad, Key oppa. – fogod meg kezét. Olyan selymes a bőre, puha, tökéletes. Legszívesebben sosem engednéd el.
Közvetlen volt, de nagyon udvarias.
Tudta, mit, és hogyan mondjon.
Ittad, minden szavát, és alig vártad a holnapi koncertet, ahol mindez folytatódhat.
Sóhajtasz, majd végül kiszállsz a kényelmes, puha ülésből, még egyszer meghajolsz, elköszönsz, és a házatok felé veszed az irányt.
Köszönsz anyukádnak, és mire beérsz a szobádba, már könnyezel. Tipikus fangirl reakció.
Becsukod az ajtót, és a faladon lévő hatalmas poszterre meredsz, rajta a szívdöglesztő Key-re.

                Hétfő este van, te pedig sétálsz haza egy fárasztó nap után az iskolából. Sokáig bent maradtál az iskolában, hogy segíthess egy osztálytársadnak felzárkózni angolból, a sok hiányzása után. És még vacsit is vett neked, yess!

                -Megjötteeem~! – nyitod ki az ajtót. Leveszed a fekete egyenruhához tartozó cipődet, elrendezgeted, majd beljebb lépsz, és beköszönsz a szüleidnek, akik a kanapén nézik a késő esti híradót.

                A hét többi napja hasonlóan telt.

                -Köszönöm a segítséget, _____ unnie! – hajolt meg előtted mélyen egy elsőéves.

                - Hé, ez veszélyes! – ránt vissza egy erős, férfikar az úttestről, amiről lelépsz. Látod, én megmondtam, hogy figyelj jobban... ch. – Jól vagy? – fordít téged magafelé. Te pedig mikor kinyitod a szemed, és ránézel, egyik sokkból a másikba kerülsz. Nem lehet... nem, nem, nem! Ez lehetetlen!

A taxiban inkább csak ő beszél hozzád. Te pedig néha válaszolsz, ha ő kérdez valamit.

Remek, ennél zavarba ejtőbb helyzetet elképzelni sem tudnál. Így, hát gyorsan elnézést kérsz, és felveszed.

            -Ezek szerint, holnap is találkozunk? – vigyorodik el.

            A feszült légkör sosem volt jellemző Kim Kibumra, nem volt ez másképp a taxiban sem.

Ó, istenem, legyen már holnap este. – ilyen gondolatokkal hajtod álomra a fejed.